Jegyzőkönyvi kivonatok a plébániák megszüntetéséről
Dr. Udvardy György veszprémi érsek, metropolita
rendelkezése szerint
„az egyházközségi képviselő-testületek 2025. december 31-én megszűnnek, valamint a monostorapáti, a taliándörögdi és vigántpetendi plébániák Monostorapáti Római Katolikus Plébánia néven 2026. január 1-jei hatállyal összevonásra kerülnek, a Egyházközségi Képviselőtestületeket a Plébániai Tanácsosok Testülete váltja fel. A rendelkezésekről a hívő közösség tájékoztatva lett.
Ezután a jelenlévők megtanácskozták az elhangzottakat, és a Képviselő Testület a következő határozatot hozta:”
Monostorapáti
„Sajnálattal vesszük tudomásul a több száz éve működő egyházközségi képviselő-testületi rendszer átalakulását, a plébániák -mint ősi egyházi örökségünk és bástyáink- és a Képviselőtestületek egyházjogi megszüntetését, de pasztorális közösségként továbbra is Egyházközségi Segítők Társulata néven tovább működünk Egyed Péter címzetes elnök vezetésével olyan formában, hogy nyitottá tesszük a tagságot bárki számára, aki az egyházközségi munkában szívese részt vesz.
Határozunk továbbá arról, hogy az összevont plébániák Plébániai Tanácsosok Testületébe a keresztény nép megkérdezése, a képviselők javaslata alapján, egyetértéssel, a Szabályzat szellemében a helyi lehetőségek figyelembe vételével Monostorapáti egyházközsége részéről Gulyás Erzsébetet, továbbá Fodor Józsefné hitoktatót, Hegyesd egyházközség részéről Domonkos István templomatyát választja és delegálja a megalakítandó Plébániai Tanácsosok Testületébe.
A 2025. évi zárszámadás és a 2026. évi költségvetés tételes, szám szerinti tárgyalása, valamint a plébániák összevonásával kapcsolatos feladatok a Plébániai Tanácsosok Testületének hatásköre lesz.
Jelen jegyzőkönyv a Plébániai Tanácsosok Testülete megalakulási jegyzőkönyvéhez csatolandó.”
Taliándörögd
„Sajnálattal vesszük tudomásul a több száz éve működő egyházközségi képviselő-testületi rendszer átalakulását, a plébániák -mint ősi egyházi örökségünk és bástyáink- és a Képviselőtestületek egyházjogi megszüntetését, de pasztorális közösségként továbbra is Egyházközségi Segítők Társulata néven tovább működünk olyan formában, hogy nyitottá tesszük a tagságot. A jelenlegi tagok mellé bárki, aki az egyházi élet bármely területén aktívan van jelen, templomba járó, közösségi munkában részt vesz, a Társulat tagja lehet. Sőt, kifejezetten felkérjük Mohos-Rompos Anna, Török Dorina, Zöldy Áron -mint az egyházközség életében tevékenyen eddig is részt vevő, templomba járó- fiataljainkat a Társulat tagságára. A Társulat célja, hogy a közösséget érintő lelkiségi, gazdasági fontos ügyekben véleményt alkosson, rendezvényeken, közösséget érintő megmozdulásokon, munkákban, megbeszéléseken tevékenyen jelen legyen. Amennyiben a Társulat közös megbeszélést tart, erről feljegyzés készül és ha szükséges, a témában kialakult közösségi véleményt a Tanácsosok Testülete elé eljuttatja a delegált, megválasztott képviselőkön keresztül.
Határozunk továbbá arról, hogy az összevont plébániák Plébániai Tanácsosok Testületébe a keresztény nép megkérdezése, a képviselők javaslata alapján, egyetértéssel, a Szabályzat szellemében a helyi lehetőségek figyelembe vételével Taliándörögd egyházközsége részéről Szalai Csaba világi elnököt választja és delegálja a megalakítandó Plébániai Tanácsosok Testületébe.
A 2025. évi zárszámadás és a 2026. évi költségvetés tételes, szám szerinti tárgyalása, valamint a plébániák összevonásával kapcsolatos feladatok a Plébániai Tanácsosok Testületének hatásköre lesz.
Jelen jegyzőkönyv a Plébániai Tanácsosok Testülete megalakulási jegyzőkönyvéhez csatolandó.”
Vigántpetend
„Sajnálattal vesszük tudomásul a több száz éve működő egyházközségi képviselő-testületi rendszer átalakulását, a plébániák -mint ősi egyházi örökségünk és bástyáink- és a Képviselőtestületek egyházjogi megszüntetését, de pasztorális közösségként továbbra is Egyházközségi Segítők Társulata néven tovább működünk olyan formában, hogy nyitottá tesszük a tagságot. A jelenlegi tagok mellé bárki, aki az egyházi élet bármely területén aktívan van jelen, templomba járó, közösségi munkában részt vesz, a Társulat tagja lehet. Sőt, kifejezetten felkérjük Győriványi Dániel polgármester, Ács Szilvia, Nemoda István és Bús Gabriella, Ács Lászlóné, valamint Szentgyörgyi Lajos, -mint az egyházközség életében tevékenyen eddig is részt vevő, templomba járó- testvéreinket a Társulat tagságára. A Társulat célja, hogy a közösséget érintő lelkiségi, gazdasági fontos ügyekben véleményt alkosson, rendezvényeken, közösséget érintő megmozdulásokon, munkákban, megbeszéléseken tevékenyen jelen legyen. Amennyiben a Társulat közös megbeszélést tart, erről feljegyzés készül és ha szükséges, a témában kialakult közösségi véleményt a Tanácsosok Testülete elé eljuttatja a delegált, megválasztott képviselőkön keresztül.
Határozunk továbbá arról, hogy az összevont plébániák Plébániai Tanácsosok Testületébe a keresztény nép megkérdezése, a képviselők javaslata alapján, egyetértéssel, a Szabályzat szellemében a helyi lehetőségek figyelembe vételével Vigántpetend egyházközsége részéről Kandikó Ferencné templomanyát, Kapolcs egyházközség részéről Szabó István templomatyát választja és delegálja a megalakítandó Plébániai Tanácsosok Testületébe.
A 2025. évi zárszámadás és a 2026. évi költségvetés tételes, szám szerinti tárgyalása, valamint a plébániák összevonásával kapcsolatos feladatok a Plébániai Tanácsosok Testületének hatásköre lesz.
Jelen jegyzőkönyv a Plébániai Tanácsosok Testülete megalakulási jegyzőkönyvéhez csatolandó.”
Plébániai Tanácsosok Testülete
„Mivel a testület 5 évre nyer kinevezést, minden egyházközség részéről 1-1 választott fő van a testületben, akik világi elnök, templomatya és templomanya tisztséget viseltek, a plébános javaslatára, egyetértésben 2026. évben Gulyás Erzsébetet, 2027. évre Szalai Csabát, 2028. évre Kandikó Ferencnét, 2029. évre Domonkos Istvánt és 2030. évre Szabó Istvánt választották szabályszerűen alelnöknek 7 szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül.”
Megjegyzés: az egyházközségek pénzeszközei, ingatlanvagyonai NEM kerülnek át a jogutód, Monostorapáti Római Katolikus Plébánia tulajdonába!
Hálás vagyok az Egyházközségi Képviselőtestületek tagjainak a majd 4 évtizedes felelősségteljes munkájáért.
Illés Sándor Mihály plébános
