Itt járunk :: Hírmondó - Urunk megkesztelkedéseCHAT
Urunk megkesztelkedése
Útravaló

Január 8: Urunk megkeresztelkedése

 

Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”

 

A Szentmise olvasmányai:

  1. Iz 42,1-4. 6-7 „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik.”

  2. ApCsel 10,34-38 – „Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt és az igazságot cselekszi.”

  3. Mt 3,13-17 – „Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni.”

 

Elmélkedés:

Nyilvános tevékenységének megkezdése előtt Jézus a Jordán folyóhoz ment, Keresztelő Jánoshoz, aki megkeresztelte őt. Jézus keresztelkedése epifánia, istenségének jele: keresztelkedésével igent mond az Atya akaratára.

Megkezdi földi küldetését, hogy megmutassa Isten szerető jóságát. Az ünnep görög neve teofánia, vagyis Isten megjelenése: az Atya szózata hallatszott az égből, s a Szentlélek galamb képében szállt alá a megnyílt egekből.

Az epifánia (vagy teofánia), Isten megjelenése, működése Krisztus emberi mivoltában. Az epifánia elnevezés a görög „láthatóvá válni” igéből származik, s az Úr megjelenésének eseményeit foglalja magába: a vízkeresztkor ünnepelt eseményt: a királyok hódolatát, akik Jézusban felismerték a várt Messiást; Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban; valamint a Kánai menyegző csodáját, amely Krisztus működésének első jele volt.
 

A karácsony Istennek az emberi lét egyszerűségében való rejtőzését, az epifánia az emberi életben való megnyilvánulását mutatja – mondta egy homíliájában XVI. Benedek pápa.

Vízkereszt után Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő. Keresztelő János megkereszteli Isten egyszülött Fiát a Jordán folyóban – ezzel indul Jézus földi küldetése, nyilvános működése, hogy megmutassa Isten szerető jóságát minden ember iránt. Jézus keresztelkedése istenségének jele: igent mond az Atya akaratára.

Keresztelő János tudta és hangsúlyozta, hogy nem ő a Messiás, s arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Az Úr Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy felvegye a keresztséget, mégis megtette: egy lett közülünk, vállalta az emberi sorsot. Megkeresztelkedését rendkívüli jelek kísérték: miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, leszállt rá a Szentlélek, és szózat hallatszott az égből: 'Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem'.

Jézus első nyilvános mozdulatában benne volt egész élete: a Szentlélek erejével cselekszik, hogy az Atya akarata vezesse mindenben.

Jézus megkeresztelkedésekor vált nyilvánvalóvá, teljesedett be Izaiás próféta jövendölése: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Az Apostolok Cselekedete szerint: „mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”

Forrás: Magyar Kurír 2012. - részlet

 

A keresztelés előképei

A megtisztulást, megszentelést jelképező keresztény vallásos szokás, lemosás által. Ez utóbbi ősidők óta előírt és gyakorolt szokás volt Izrael népénél, sőt a ruházat lemosása is fontos volt, már a sinaii kinyilatkoztatás előtt (Exod. XIX. 10). A rabbik a fürdési kötelességet a vízalámerüléssel kapcsolták össze s ezt tevilónak nevezték (Jebámót 46b). Mindezen szokásokat már ősidőkben alkalmazták a zsidók a prozelitákon is, hogy «a Sechina szárnyai alá vigyék őket» (Jebámót 46b). Ezékiel próféta így szól a tisztulásról: «Akkor tiszta vizet fogok rátok szúrni és ti tiszták lesztek»
(36, 25), amire R. Akiba ezt jegyezte meg: «Áldott vagy, óh Izrael; mert ki előtt tisztulsz meg s ki tisztít meg téged ? A te mennyei Atyád!» (Jóma VIII. 9). A víz alá merülés nem csupán a vétkezés és a papi tisztasági törvények áthágásának kiengesztelésére irányult, hanem a szent élet és az Istennel való szorosabb kapcsolat előkészítésének jeléül is fogták fel azt. Ilyen értelemben beszél Josephus római zsidó történetíró Jochanán ha-Kohenről (Keresztelő János) (Josephus: Antiquitates XVIII. 5, § 2). János a Jordán vizében gyakoroltatta híveivel a keresztelést (Máté III. 6) s ő ezt az esszénusoktól tanulta. Josephustól még azt is tudjuk, hogy tanítója, Banus, egy esszénus «úgy éjjel, mint nappal gyakran fürdött hideg vízben» (Vita § 2) s hogy ez a szokás az esszénusoknál el volt terjedve (De Bello Judaico II. 8, § 5). János egyébként a Szent Lélek útján való keresztelést fontosabbnak tartotta (Márk 1, 8; János ev. 1, 27), viszont már a Talmud azt mondja, hogy a Szent Lélek úgy előhívható, mint a víz a kútból (Jerus. Szukkóth 5. 1; Jesája 12, 3 alapján). A rabbinikus tanítások szerint a keresztelés, vagyis alámerülés a circumcisio és áldozás mellett elengedhetetlenek voltak a prozeliták felvételénél (Jebámót 46b, 47b; Keritót 9a; Abodah Zára 57a; Sábbát 135a; Jerus Kiddusim 3.14, 64d). Minthogy a circumcisio Pál agitációja óta elmaradt a keresztény vallás szokásai közül, az áldozás pedig a jeruzsálemi templom elpusztítása után megszűnt, csupán a keresztelés maradt meg, mint a vallásba való felvétel alapja. Ennél a ceremóniánál a kézmozdulat és az olaj használata szintén zsidó szokás volt s az utóbbi a papok felkenéséből eredt, mert az esszénusok a papi tisztasági és egyéb előírásokat szívesen alkalmazták magukra.
A régi esszénus-chaszideusok a hideg vízben való tisztulást, mint vezeklést, böjttel egybekapcsolva nemcsak, hogy alkalmazták, hanem azt egyenesen Ádámra vezették vissza
(Vita Adae et Evae I. 5-8; Pirké R Elézer XX.). Hogy a fürdéssel kapcsolatos böjt a vezeklés jele volt a régi Izraelben, azt több hely tanúsítja (l. Sámuel 7, 6): «Vizet hoztak és öntöttek ki az Úr előtt s azon a napon böjtöltek, mondván, vetkeztünk az Úr ellen», ami a Midrás Sámuel és a Jeruzsálemi Targum szerint azt jelenti, hogy szívük feltárását szimbolizálták azzal, hogy kiöntötték a vizet. Jeremiás Siralmaiban (2, 19) is előfordul ez a kifejezés: «Szívedet a vízhez hasonlóan öntsd ki az Úr előtt». A Midrás-Tanchuma szerint ahhoz, hogy az ember Isten Szellemének és jelenlétének (Sechina) felfogására alkalmas legyen, alá kell magát vetnie az alámerülésnek s a messiási korban Isten maga szór vizet Izrael megtisztulására, mint azt Ezékiel (36, 25) megjövendölte. Hogy Isten nevét kiejthessék, az esszénusok reggeli imádságuk előtt az alámerülést gyakorolták (Toszefta, Judaim 2. 20; Beráchót 22a, v. ö. Kiddusim 70a) s ugyanezt teszik a chaszideusok a mai napig, sőt a zsidó mikve (fürdő) is a háromszori víz alá bukásból áll, amelyet a reggeli Istentisztelet előtt kell gyakorolni. (…) A vízzel való lelki megtisztulás bármennyire zsidó szokás is, nem vezethető le a papi kódexből, hanem végső eredetében a babiloni és más sémi népek gyakorlatából származik. Ezek a szokások ceremóniákká változtak, s mint tisztasági törvények később is érvényben voltak a zsidóknál. Hogy eredetileg a kettőt már igen régi időben egyesítették, bizonyítja a Biblia leírása Elisa prófétáról (II. Királyok III. 11 és V. 10); ő alkalmazza a Jordánban való hétszeri fürdést először egy lepráson, mert a Jordán vizének különös erőt tulajdonítottak; az «élő víznek», vagyis a folyónak a zsidók általában véve mindenkor nagy fontosságot tulajdonítottak a megtisztulásnál, mely utóbbinál a lelki tisztulás a teljes testi tisztasággal mindig együtt járt. A zsidó Sibyllina IV. könyve is így fogja fel a bűnbánást: «Ti nyomorult halandók, bánjátok meg bűneiteket élő folyóvízben mossátok meg egész testeteket, mely bűnnel van tele». Ugyanezt prédikálta Keresztelő János is a bűnösöknek, akiket a Jordán vizében keresztelt meg. Ennek célja ugyanaz volt, mint a zsidóknál a prozeliták felvételénél, hogy tudniillik «új teremtmény» jöjjön létre a teljes tisztulás által. Ez tehát tiszta zsidó felfogás volt. Forrás: Magyar Zsidó Lexikon

 

Krisztus keresztsége

Az Ószövetség valamennyi előképe Jézus Krisztusban találta meg a beteljesedést. Jézus nyilvános életét azután kezdte meg, hogy Keresztelő Jánosnál megkeresztelkedett a Jordánban, és feltámadása után az apostoloknak ezt a küldetést adta: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek.” (Mt 28,19-20)

A mi Urunk szándékosan alávetette magát Keresztelő Szent János keresztségének, ami a bűnösök számára volt, „hogy mindent megtegyen, ami elő van írva” (Mt 3,15). Jézusnak ez a tette „kiüresedésének” (Fil 2,7) megnyilatkozása.
A Szentlélek, aki az első teremtés vizei fölött lebegett, ekkor leszállt Krisztusra, az új teremtés előjeleként, és az Atya Jézust úgy mutatta meg, mint „az ő szeretett Fiát” (Mt 3,16-17).

Forrás: A Katolikus Egyház Katekizmusa

 

Híreink

 

A farsangi időszak az idei évben Vízkereszttől (január 6-a) február 28-ig, a Hamvazószerda előtti keddig tart.

 

Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes