Május 28: Urunk mennybemenetele
„És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig.”
A Szentmise olvasmányai:
-
ApCsel 1,1-11 – „Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, ahogyan most szemetek láttára a mennybe ment.”
-
Ef 1,17-23 – Isten „nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta őt, és a mennyben jobbjára ültette.
-
Mt 28,16-20 – Jézus miután egyes tanítványok még mindig kételkedtek, ezt mondta: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön.”
Elmélkedés:
Minden Szentmise végén elhangzik: „ A Szentmise véget ért, menjetek békével!”, azaz Ite in pace!
Van, amikor viszont a pap e szavakat mondja elbocsátáskor: „Ite missa est!”, vagyis Menjetek, küldetésetek van! Ez a küldetés pedig többek között, amint Jézus maga mondta apostolainak: „Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!” Isten mindig küld minket. Azért, mert a világ számára kovásszá, sóvá kell lennünk. Azért, mert azt az örömet, békét, szeretetet, amit Istentől kaptunk, tovább kell adnunk. Azt a békét, melyet Ő adott még a Szentlélek megígérése előtt. Boldogok a békességteremtők, mert ők Isten fiai. Ha valóban az Ő békéje van bennünk, akkor képessé válunk békességet teremteni mindenhol, ahol széthúzás van, és képessé válunk az Úr békéjében mindenkor szeretetre lelni és szeretetet adni. Ezt a szeretetet, ezt a békességet illő tükrözni, mert amit Jézus ránk, azokra bízott, akik már kinyitották szívüket, és befogadták Isten szavát a lelkükbe, képessé kell, hogy váljanak ennek továbbadására is. Azáltal válhatunk jó és igaz tanítványokká, ha tanítvánnyá is tudunk tenni másokat. Amikor először hallottam szentmise végén, nem azt, hogy menjetek békével, hanem azt, hogy menjetek, küldetésetek van, akkor éreztem meg először a felelősséget, a feladatot, amit Jézus kér mindannyiunktól. Nem elég békével menni. Természetesen fontos, hogy mindig és mindenkor béke legyen a szívünkben. Hiszen ezzel a békével válunk képessé, tanítvánnyá tenni másokat. De nem elég az, hogy a templom csendjében, megbékélve Istennel és a padban mellettem ülővel, a templomkapun túl csak a magam számára legyen fontos hitem. Isten küldötté, apostollá tesz bennünket. Felelősségünk abban áll, ezekben a napokban is, hogy az örömhírt továbbadjuk. Megtanít minket imádkozni és az imádság erejével megedzi lelkünket. Továbbá megígéri: „És íme, én veletek vagyok, mindennap a világ végéig”. S bár végleg megvonta látható jelenlétét övéitől, de Szentlelkével jelen van a benne hívők közösségében, az Egyházban, amely az ő titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén. Urunk mennybemenetelének ünnepén erre gondoljunk. A Szentlélek erősítsen meg bennünket, hogy a küldetésünket hittel, békével, szeretettel legyük képesek bevégezni. Ne kételkedjünk, mint tették, teszik azt egyesek. A kételkedőt béklyó köti, mely újra és újra lehúzza, visszahúzza a mélybe. Ha azonban őszintén le tudunk borulni Isten előtt, akkor kitárul számunkra a horizont. Felismerjük Jézus Szentlélek általi működését életünkben és megismerjük azt, aki velünk tart a világ végéig. Ennek a felismerésnek a bizonyosságával induljunk el minden nap, ezt őrizzük meg mindenkor. Legyen élő kapcsolatunk a Feltámadottal, „azt keressük, ami odafönt van.”
-ágnes-
Mennybe ment Krisztus e napon, alleluja!
Hogy minden ember vigadjon, alleluja!
Krisztus a fő, s mi tagjai, alleluja!
Legyünk a mennyben társai, alleluja!
Sík Sándor
GALILEAI FÉRFIAK
Galileai férfiak,
mért néztek az égre?
Mért, hogy forró könny fakad
férfiak szemébe? –
Jézus Krisztus visszajön,
Jézus Krisztus él!
Galileai férfiak,
mért, hogy tétlen álltok?
Vár a Kelet és Nyugat,
Krisztus bízta rátok.
Hirdessétek mindenütt:
Jézus Krisztus él!
Galileai férfiak,
milyen jelre vártok?
Várjatok még tíz napig,
Lelkét küldi rátok.
Nem hagy árván, nem hagy el:
Jézus Krisztus él!
Galileai férfiak,
ha majd jön az óra,
élőket és holtakat
hív majd számadóra:
a nagy Bíró visszajön,
Jézus Krisztus él.
Teréz anya az Oltáriszentségbe vetett hitet a lelki fejlődés feltételének tekinti. Mindig azt tanította nővéreinek, hogy a kenyér és a bor színében ugyanazt a Krisztust találják meg, akit szolgálnak a szegények legszegényebbjeiben (vö. Mt 25,40). Teréz anya a kongregáció szabályzatának tervezetét 1947 Úrnapján írva fogalmazta meg, hogy a nővéreknek a lelki életükhöz minden lehetséges segítséget meg kell kapniuk szent papoktól, hogy életük olyan lehessen, mint Mária élete Názáretben. Minden nővérnek meg kell értenie, hogy „ha a Szeretet Misszionáriusa akar lenni, akkor szeretetközösségben kell lennie a Megfeszítettel, és az Ő áldozatának kell lennie a szegények lelkéért.” Teréz anya mélyen meg volt győződve arról, hogy a Legméltóságosabb Oltáriszentségből meríti minden erejét. Legendássá vált, hogy amikor Teréz anya és nővérei számára fokozódott a sok munka, amit a szegények legszegényebbjeiért vállalhattak, Kalkutta Szentje sohasem kurtította meg az imádság idejét, sőt inkább növelte a szentségimádásra szánt időt – s ekkor csodálatos módon a nővérek ereje mindig megsokszorozódott, a látszólagos időveszteség ellenére pedig mindent megfelelően el tudtak végezni időben, szeretettel, mosolyogva. Teréz anya a Legméltóságosabb Oltáriszentség által adja át magát Krisztusnak, hogy Ő éljen és cselekedjen általa.
Lelkiatyjának írta még szintén, 47-ben, művének kezdetén: „Többször hatalmasra nőtt bennem a vonzódás az Oltáriszentséghez. Vágyódtam a Szentáldozásra. Éjszakánként nem tudtam aludni – és órák hosszat csak az Ő eljövetelére vágyódtam. Az Asansolban kezdődött februárban – és most éjjel egy- két órára, úgy vettem észre, hogy 11 és 1 között, ugyanez a vágyódás megszakítja alvásomat.” Teréz anya mindig az Eucharisztiából élt, testben és lélekben egyaránt a szent színeken rejtőző Istenség iránti vágyakozás hatotta át. Számára a nővérek megtelepedésének mindenkori alapfeltétele, hogy a rendházban, a kápolnában velük lehessen az Eucharisztikus Krisztus, mert mint gyakran írta és mondta: „nem lehetünk meg Oltáriszentség nélkül”. Amikor a jemeni hatóságok nővéreket kértek Teréz anyától, kategorikus választ kaptak: „Fontos, hogy legyen velük egy pap. Nem tudnak dolgozni anélkül, hogy ne kapnánk meg minden reggel a szentáldozást. Az annyit jelentene, mint Krisztus nélkül élni.” Miután biztosították számára mindazt, amit kért, kitörő örömmel írta egy levelében: „A kereszténység hatszáz éves távolléte után – ahol eddig egyetlen pap, mise, szentség kiszolgáltatás sem volt – újra misét fognak mondani a nővéreknek!” Teréz anya számára az Eucharisztia a földi élet legnagyobb boldogsága, az Úr valóságos jelenléte pedig az élő evangélium, amelyet el kell vinni az egész világra.
Fülep Dániel: Kalkuttai Teréz anya szomorúsága és öröme / részlet
Folyt. köv.
Jézusunk!
Áldott légy azért, hogy velünk voltál!
Áldott légy azért, hogy tanítottál minket!
Áldott légy azért, hogy szenvedtél értünk!
Áldott légy azért, hogy legyőzted a halált!
Áldott légy azért, hogy megáldasz minket!
Áldott légy azért, hogy örömet adsz nekünk!
Áldunk és hirdetünk, mindenkinek, szüntelen, örökké!
Amen
Írta és szerkesztette: Timár Ildikó Ágnes
