Itt járunk :: Hírmondó - Krisztus KirályCHAT
Krisztus Király
Útravaló

November 20: Krisztus, a Mindenség Királya (Főünnep)

E vasárnapon országos gyűjtés a karitász javára. Kérjük a hívek nagylelkű támogatását!

 

November 21: A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban

November 22: Szent Cecília szűz és vártanú

November 25: Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú


 

 

Felirat is volt a feje fölött: Ez a zsidók királya.”

 

A Szentmise olvasmányai:

 

  1. 2Sám 5,1-3 – Sámuel könyvében Dávidról olvashatunk, akit fölkentek Izraelnek, a választott népnek királyává. Dávidot, akinek házából Jézus származik, aki így a Krisztus király előképe.

  2. Kol 1,12-20 – Jézusban, az ő kereszthalála által nyertük el a megváltást, a mennyei Atya kiragad bennünket a sötétség hatalmából, s helyet ad nekünk Fia országában.

  3. Lk 23,35-43 – Krisztus az örök élet Királya


 


 

Az ő országa igazság és élet, kegyelem és szentség, igazságosság, szeretet és béke.”

(Krisztus Király ünnepének prefációja)

 

Elmélkedés:

 

Jézus keresztre feszítésének lukácsi elbeszélésében a középpontban áll Jézus „vétkét” és személyét megnevező felirat:  „Ez a zsidók királya.” Lukács evangélista teátrális jelenetet kerekít a keresztre feszítésből, és a gúnyolódó, kérdező tömeg gyűrűjében az elítélt názáreti szenvtelenül tűri szenvedéseit. A Jézust alakító filmszínészeket ezek a jelenetek teszik leginkább próbára. A nagy kérdésük, hogyan viszonyuljanak a fájdalomhoz, a tömeghez, a méltatlan környezethez. Arisztokratikus felülemelkedéssel, vagy megadással?

Az evangélium Jézusa egyiket sem teszi. A jelenet szinte vita beszéddé alakul át, mert a jelenlevők nem értik, ennek az állítólagos királynak miért nincs rejtett energiája, amellyel önmagát megszabadítaná ebből a megalázó helyzetből. A gúnyos kifejezések egy részét a félelem szüli. Különösen látszik ez a vele együtt felfeszített két halálba indulón. Az egyiket a félelem Jézus cinikus ellenségévé, a másik követőjévé teszi.

A keresztre feszítés jelenetében, senki nem érti meg Jézust, a tanítványok elmenekülnek, a főpapok egy dicsőséges messiást követelnek, aki meg tudja magát szabadítani ebből a megalázó helyzetből. Csak egyetlen ember akad, aki ebben a helyzetben Jézus messiás király voltát felismeri, az a jobb lator. Az ő bízó vak hitével az egyetlen, aki Jézust szabadító messiásnak tudja látni, akinek üzenete behatol a börtönök mélyére is, és éppen a kereszten elszenvedettek kapcsán társa lesz még a legelvetemültebb, de ugyanakkor isteni segítségre váró bűnösnek is.

XI Pius pápa 1925-ben vezette be ezt az ünnepet a katolikus egyházba, annak hangsúlyozására, hogy Krisztus nem csak az egyes ember megváltója, hanem a társadalomnak is a királya. Krisztus királysága nem csak a másvilágra vonatkozik, hanem erre a világra is. Ugyanazok a jogok illetik meg, mint minden más uralkodót, mert célja minden politikai vezetőnél tisztábban az emberiség és az egyes ember felemelése minden megaláztatásból. Akkor vezette be a pápa ezt az ünnepet, amikor Európában uralkodóvá vált az az eszme, hogy az állam mindent megold, mindenre joga van, és erőteljesen beavatkozott az egyházkormányzatba is.

A keresztre feszítés jelenete felteszi a nagy kérdést, kinek van nagyobb hatalma, aki képes a halállal fenyegetni, vagy aki a halál félelmétől meg tud szabadítani? A szenvedés okozója a nagyobb, vagy a szenvedés elviselője? A keresztre feszítés és a halál az a szituáció, amelyben a kívülállók és a halálra szántak gyökeresen másként gondolkodnak. Minden halálra ítélésnél a társadalom, vagy egy uralkodó az erejét azzal bizonyítja, hogy képes kiiktatni a társadalomból azt a személyt, amely kellemetlen számára. De a halálba küldés gesztusa egyben a gyengeséget is jelzi. Jézus a jelenetben nem akarja visszakönyörögni magát ebbe a világba és beleilleszkedni törvényszerűségei közé. Ebbe a világba a szenvtelen halálát illeszti, amely még ekkor is felülemelkedik az egyéni szenvedésen és félelmen, másokon segít. Nevezetesen egy elítélten. Van egy mondás, hogy sokféleképpen születünk, de mindannyian egyformán meghalunk. Ez a mondás csak részint igaz. Meghalni is többféleképpen lehet. Jézus halála és rendíthetetlen bizalma az Atyában az Isten országa megdönthetetlenségébe vetett hit legnagyobb tanúságétele. A kereszten haldokló Jézus mindenki ellenében állítja, nem veszett el semmi, a gonoszság és a halál nem győzte le. Egyetlen félelemmel, még a halálfélelemmel sem tántorították el eredeti szándékától, hogy közvetítse Isten jóhírét a bűnösöknek. Isten országa törvényeit, Isten tervét nem ingatja meg a keresztre feszítés, csak a messiásról alkotott előzetes elképzeléseket alakítja át.” – Forrás: Benyik György / 2004. –

 

 

 

Sík Sándor: Jézus Krisztus

Király, ki feltakart piros szíveddel állsz a vérző föld felett, 
Míg mélye még féligcsitult világrengések forradalmas émelyétől 
Embertelen görcsökben hánytorog, 
S lábad körül az összevissza tipratott világmezőn 
Véresre-rázott emberszív-rögök vonaglanak: 
Krisztus-Király, 
Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben, 
Egyetlen élő Fény az érthetetlen örvény éjjelében, 
Krisztus-Király, hozzád jövünk, 
A mélységből kiáltunk hozzád.

Hajolj le hozzánk, halld az emberszívek sápadt kórusát, 
Ezerszeres sirámmal vulkánlik feléd 
Emberbűn, emberőrület és embergyötrelem. 
Irgalmazz nekünk, Irgalom! 
Mi már magunknak irgalmazni nem tudunk.

Szív, egyetlen Király, 
Fordíts meg minket és ömöld belénk 
Megváltó véred életzsongító tüzét.

Ki Úr vagy miriádnyi mérhetetlen nagyvilágokon, 
Építsd fel pártos szíveink kövéből 
Emberországod templomát.

Emeld fel, ó Király, a koszorús keresztet, 
S a kereszten az örök halmok óhaját, 
A mindenség rejtelmes Fókuszát, 
A minden-szív sugárzó Mágnesét, 
Amelyben egy titokba forrt 
A Végtelenség és a húsos ember, 
Gyémánt végzet és anyás irgalom, 
És mindöröktől minden szeretet.

Ó Szív, 
Királyi Szív, ki Úr vagy, 
és a mindenséget mozdulatlan mozgatod, 
És mégis egy vagy miközülünk, 
Testvér és kisded és jegyes, 
Meleg, piros bor s fehér, lágy kenyér; 
Ki most se nézed ráncba-vont homlok megett 
Ítélkező Király-bosszúval 
Halálba-táncos forgatag futásunk: 
De mint az édes anyaszem 
Simogató szigorral várja végig 
A tehetetlen gyerektoporzékolást, 
És korholása csókot ígér és büntetése is becéz: 
Úgy vársz reánk, úgy hívsz magadhoz, úgy ölelsz:

Öleld magadhoz ezt az őrült századot: 
A kisdedekért, akiket szeretsz, 
A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben 
S a rothadás csíráztató setét ölén 
Tisztább tavasznak pattogják ígéretét, 
Mert sejtjeikben napbanéző, hozzád-húzó emberösztön énekel: 
Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg! 
Hadd bontsa fel rózsás fejét az új kelet, 
Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász, 
Hadd hullámozza ég felé megint a föld 
Az ezredeknek ősdalát: 
A nagy Királynak, kinek minden él, 
A jó Királynak, kiből minden él, 
A Szív-Királyna
k, kiben minden él.

 

Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes