Itt járunk :: Hírmondó - Húsvét 6. vasárnapjaCHAT
Húsvét 6. vasárnapja
Útravaló

Május 21: Húsvét 6. vasárnapja

A tömegtájékoztatás világnapja

Május 22: Szent Rita szerzetesnő

Május 23: Boldog Apor Vilmos püspök és vértanú

Május 24: Szűz Mária, keresztények segítsége

Május 26: Néri Szent Fülöp áldozópap

 

Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad.”

 

 

A Szentmise olvasmányai:

  1. ApCsel 8,5-8. 14-17 Szamária befogadta az Isten szavát, mely hírnek hallatára Péter és János odamentek, imádkoztak a városban élőkért, rájuk tették a kezüket, s azok megkapták a Szentlelket.

  2. 1Pét 3,15-18 Urunkat, Jézust tiszteljük szívünkben, és legyünk mindig kész megadni a választ reményünk alapjára.

  3. Jn 14,15-21 Jézus soha nem hagy árván bennünket, visszajövetelének idejéig elküldi a Vigasztalót, az Igazság lelkét!

 

 

Elmélkedés:

 

Jótetteitekért szenvedjetek

 

A levél címzettjei már nem a frissen megtért keresztények, hanem az egyházzá szerveződött hívek sokasága, akik éppen átélték a keresztényüldözés különböző formáit. Mivel a kereszténység a római birodalomban, ebben az időben nem volt az engedélyezett vallások listáján, tehát adminisztratív okok miatt is üldözhették őket. Ha feljelentették őket üldözni kellet a keresztények illegális összejöveteleit.  Ránk maradt egy jóindulatú római tisztviselőnek, ifj. Pliniusnak (61/63 - kb. 113), egy levele, melyet valószínűleg Traianus császárnak írt a keresztényekről, miközben tanácsot kért, hogy a keresztényekkel kapcsolatban milyen jogi eljárást kövessen. Ebben a levélben kétségeit fejezi ki, hogy van-e

 

értelme üldözni a keresztényeket, mert a következőket

tapasztalta: „ Biztosítottak azonban, hogy a bűnük, vagy a tévedésük főként abban állott, hogy meghatározott napokon napkelte előtt össze szoktak gyűlni és Jézusnak, mint Istennek váltakozva éneket zengeni és hogy esküvel kötelezik magukat nem valami bűnre, hanem ara, hogy lopást, rablást, házasságtörést nem követnek el, szavukat nem szegik meg és a rájuk bízott jószágot le nem tagadják.” Ez a levél a századfordulón kelt, de biztosak lehetünk benne, hogy az üldözött keresztény közösségre jellemző adatokat írt le Plinius, hiszen nem állt érdekében dicsérni a keresztény közösséget, mert nem volt tagja, hanem kívül állt rajta, de mégis a jogi eljárások kapcsán ez a kép alakult ki benne.  
A keresztény közösség az első századokban megdöbbentette a korrupt és meglehetősen züllött római társadalmat. Az üldözés bekövetkeztén a legősibb mártír akták is azt tanúsítják, hogy az üldözött keresztények a Plinius által felsorolt tulajdonságokat birtokolták és mint közösség a keresztény egyház tagjai tágabb társadalmat kísértette a jóra.
Az is figyelemre méltó, hogy a keresztényeket arra kéri a levél szerzője, hogy tanúságtételüket „szelíden tegyék” (16.v.). Ezért a levél stílusa sokban különbözik a középkor és a reneszánsz korból ismert ostorozó erkölcsi prédikációktól. A hívek és a közösség meglévő értékeire alapoz és annak megőrzését, gyarapítását szorgalmazza csupán. Egyáltalán nem naiv a szerző, nem ígéri a híveknek, hogy emberi jósággal és tisztességgel megszabadulhatnak a rágalmaktól és az üldöztetéstől. Inkább azt mondja, ha már szenvednetek kell és elkerülhetetlen, akkor „inkább a jótetteitekért szenvedjetek, mintsem gonoszságaitokért. (17.v.). A jócselekedetek és az erkölcsi tartás alapja nem egy kereskedelmi jellegű alku a Jó Istennel, hogy itt a földön mi jók vagyunk és szenvedésünkért a mennyországot fogjuk megkapni, ahol nem lesz többé semmi szenvedés. Ez a fizetségért végzett erény. A levél írójának mondandója, hogy az erény jutalma az erény maga. Ennek a garantálója pedig Jézus Krisztus, aki  ugyanezt tette minden fizetség nélkül, minden bűn nélkül a bűnösökért.
Mintha Pál Kolosszei egyházhoz írott levelének egy mondata csengne vissza „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (1,24). Ezt a bölcsességet csak az tudja megérteni, aki már szenvedett mások vétke miatt, akit ez a szenvedés nem keserített meg, és aki komolyan hisz abban, hogy a másokért felajánlott szenvedésnek értéke van. Ezt teoretikusan sokkal könnyebb elfogadni, mint gyakorlatilag jó lélekkel és derűs szívvel elviselni. Mégis ez teszi az egyént és a közösséget igazán kereszténnyé.

Az igazság lelke.

 

Definíciószerűen azt mondhatjuk, hogy az igazság gondolatainknak a valósággal való megegyezése. Ezért voltaképpen csak a gondolat az egyetlen igaz, mivel a valóságról érzéki benyomások alapján szerzünk tudomást, amelynek az a következménye, hogy az igazság nem egyéb, mint a gondolatainknak egymással való megegyezése. Ez az elméleti tézis azért vált igen veszélyessé számunkra, mivel képesek vagyunk a hírközlő szervek segítségével és számítógép segítségével létrehozni olyan valóságot, amely képben és hangban nagyon közeli az igazi valósághoz, mégis csak virtuális, de minden esetben azt mondja, amit a létrehozója mondani akar.
 Ezért a TV híradók mindig igazak, mert akik létrehozták azoknak az igazságaival megegyező képeket és hangokat, mondatokat és állításokat tartalmaznak. Mégis a valóság egy kicsit más. Ha valaki el akar igazodni a világ híreinek igazsága között, akkor különböző híradókat néz meg, hogy megalkossa a saját véleményét, amely reményünk szerint közelebb áll a valósághoz.
A Biblia az Isten igazságát közölte szavakban, és a szavak és törvények az ember olvasatában egy kicsit mást mondtak, mint az Isten igazságát. Ezért volt szükség arra, hogy Jézus emberben megmutassa az isteni életet. Tanítványai mindig is rácsodálkoztak, hogy az ő „emberi” reakciói mennyire mások voltak, mint az összes kortársa emberi reakciói. Ráadásul, amikor szembesítették a törvénnyel, akkor cselekedetei fényében új törvény értelmezés született. Mindez azért történt, mert Jézusban akadálytalanul működött az Isten lelke, a bűn annak működését nem akadályozta.
 
 Jézus azt akarta, hogy tanítványai is szembesüljenek ezzel az isteni élettel akkor, amikor már nem jár közöttük. Isten jelenlétének tehát egy másik módját ígérte meg követőinek, az „Isten lelkét”, a „Szent Lelket”, az „Igazság lelkét”, a „Vigasztalót”. Ezeknek az ígéreteknek a lényege, ha bennünk „ennek a világnak a lelke” működik, akkor nem vagyunk képesek létrehozni azt a valóságot, és azt az igazságot, amely az Istennél van. De ha bennünk az Isten lelke lakozik, akkor képesek vagyunk létrehozni azt a valóságot és azt az országot, amelyet az Isten készített az embereknek. Az Igazság lelke ezért olyan fontos kifejezés Jézus búcsú beszédében. Jézus igazsága mellett, az erkölcsi igazságok mellett elkötelezett embereket egyszerűen csak „igaz ember”-nek nevezi a Biblia. Számtalan igaz ember él most is köztünk, ismeretlenül és izoláltan egymásról nem is tudva. De az is igaz, számtalan olyan ember létezik, aki gyűlöli mindenki másnak az igazságát, és ezek legtöbbször igen szoros kapcsolatban vannak egymással. Megszervezik kapcsolatrendszerüket, anyagilag érdekeltek egymás támogatásában. Csak igazat tudok adni Marót Egonnak aki azt írta: „Hol tartana az emberiség, ha a becsületesek is oly buzgón összetartanának, mint a hitványak?” Ez az emberi fölismerés nagy vád, minden keresztényre és minden Krisztus követő számára. De ez a felismerés egy kicsit az Isten előtt is vádol bennünket, úgy tűnünk fel ugyanis, mint akik megismertük az igazság lelkét, de nem vagyunk képesek összefogva, közösségileg követni. Legfeljebb siránkozni, hogy nincs igazság a földön. De hogyan legyen igazság a földön, ha nincs, aki megteremti?

Forrás: Virtuális Plébánia / Benyik György 2005.

 

Kedves Testvérek!

Engedtessék meg nekem, hogy lassan közeledve Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepéhez, az Oltáriszentségben jelenlevő Jézushoz való viszonyunk - mely jelenlétet hisszük és valljuk-, kialakításához, megéléséhez nyújtsak segítséget hétről hétre kisebb-nagyobb írásokkal:

Kalkuttai Teréz anya szomorúsága és öröme

Fülep Dániel

 

Megdöbbentő történetről tett tanúságot az amerikai George Rutler atya a New York-i Szent Ágnes-templom 1989-es évi nagypéntekének prédikációjában. Egy alkalommal – osztotta meg élményét George atya a Szeretet Misszionáriusainak és ezernyi hívőnek a jelenlétében -, szentmisét mutatott be, és prédikált Kalkuttai Teréz anyánál, akivel a liturgiát követő reggeli után hosszasan el is beszélgethetett egy kis szobácskában. Geroge atya egyszer csak váratlanul, maga sem tudja, miért, megkérdezte Teréz anyától: „Mit gondol, mi a legnagyobb baj a világon napjainkban?” Legtöbben bizonyára azt feltételeznék, hogy Teréz anya az éhséget, a leprát, a járványokat, a családok széthullását, az Isten elleni lázadást, a média romlottságát, a világadósságot, a nukleáris fenyegetést, vagy valami más effélét tekint a legnagyobb gondnak. Teréz anya azonban mindezek helyett egészen mást mondott, gondolkodási szünet nélkül a következő szavakkal felelt George atya kérdésére: „Bármerre járok a világban, az szomorít el leginkább, hogy látom az embereket, amint az Oltáriszentséget kezükbe fogadják.” E kijelentésnek tanúja volt a Szent Péter Papi Közösségből való Emerson testvér is. Teréz anya és nővérei, akik az Egyház hitével együtt vallják az Úr Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentség legapróbb részecskéjében is, és tántoríthatatlanok az Eucharisztikus Krisztust katolikus hitünk szerint megillető imádásban: valamennyi nővér csak az ajkára fogadja az Oltáriszentséget az egész világon.

Kalkuttai Teréz anya, aki a Hétfájdalmú Szűzanyába kapaszkodva a megfeszített és értünk haldokló Úr Jézus Krisztus mi lelkünkért és szeretetünkért vágyakozó szomjúságának csillapítására szentelte egész földi életét, meg volt győződve arról, hogy kisgyermekkori első szentáldozása lobbantotta fel benne a lelkek megmentésének vágyát. Az elsőáldozásban Istentől kapott szent malaszt tette képessé arra, hogy útnak induljon Krisztus szeretetének a missziójába. Így idézte ezt fel 1947-ben, Kalkutta érsekéhez írott levelében: „Öt és fél éves korom óta, - amikor először vehettem Őt (Jézust) magamhoz – bennem élt a lelkek iránti szeretet. Ez aztán növekedett az évek során – amíg Indiába nem jöttem – avval a reménnyel, hogy sok lelket megmenthetek.” Teréz anya számára a szentáldozás Krisztus szeretetének a kútfője, a lelkek üdvösségéért való szomjúság forrása, életáldozatának kapuja, missziójának kezdete.

Folyt. köv.

Hírek

Május 25. Csütörtök 18:00 – Ének Kör a Kapolcsi Molnárházban

Szeretettel várunk Mindenkit!

Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes