Itt járunk :: Hírmondó - Húsvét 3. vasárnapjaCHAT
Húsvét 3. vasárnapja
Útravaló

Április 30: Húsvét 3. vasárnapja

Könyörgő nap a jó termésért. „Búzaszentelő”

Május 1: Szent József, a munkás

Május 2: Szent Atanáz püspök és egyháztanító

Május 3: Szent Fülöp és Jakab apostolok

Május 4: Szent Flórián vértanú

Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték.”

 

 

A Szentmise olvasmányai:

  1. ApCsel 2,14. 22-28 Péter apostol hirdeti az egész nép előtt, hogy bár az Jézust keresztre feszítették és megölték, Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta őt, s ezt már Dávid megjövendölte.

  2. 1Pét 1,17-21 Jézus Krisztus drága vére árán váltott meg mindannyiunkat.

  3. Lk 24,13-35 Jézus megjelenik az emmauszi tanítványoknak, akik akkor ismerték csak fel, amikor áldást mondott és a kenyeret megtörte.

 

 

Elmélkedés:

Az emmauszi tanítványok

Lukács elbeszélése jellemző példája annak, hogyan hirdették az apostolok, illetve kortársaik Jézus feltámadását. A cél az volt, hogy hitet ébresszenek az emberekben, nem pedig az, hogy az eseményeket visszapergessék. Tudták, hogy a hit kegyelmi adomány és egyben emberi szabad akaratú döntés. Azt is tudták, hogy Jézus él, és igazán ő nyilatkoztatja ki magát az embernek a hit révén is. Utólag senki sem igazolhatta azt, hogy Jézus újra meg újra megjelent neki, mint annak idején az apostoloknak. A hitet később már az egyház tanúskodása következtében kellett elfogadni. A módszer az volt, hogy megemlékeztek a húsvéti eseményekről, azután visszanyúltak az ószövetségi jövendölésekhez, és megülték a kenyértörést, a feltámadt Jézus lakomáját. Az emmauszi tanítványok története a legszebben foglalja össze ezt a katekétikai módszert.

Az apostolok köréhez tartozó két férfi vasárnap visszaindul falujába, Emmauszba. Az egyik tanítvány neve Kleofás, a másikét nem közli az evangélista. Emmausz a szöveg szerint hatvan stádiumnyira feküdt Jeruzsálemtől, tehát 11-12 km-re. A helységet ma már nem tudják azonosítani. A két ember azokról az eseményekről beszélget, amelyeket átéltek az utóbbi napokban. Közben egy idegen csatlakozik hozzájuk. Látja rajtuk a komolyságot, a szomorúságot, s megkérdezi, hogy miről társalognak. Szomorúságuk annál feltűnőbb volt, mivel a húsvét az öröm ünnepének számított. Az idegen is Jeruzsálem felől jön, azért csodálkoznak, hogyan kérdezhet ilyet. A názáreti Jézus felfeszítésénél kirívóbb esetet el sem tudnak képzelni, tehát van még, aki nem hallott róla? Kleofás és társa a további beszélgetésben úgy jellemzik Jézust, ahogy az a kis ragaszkodó csoport megismerte: szóban, tettben hatalmas próféta volt, de a nép vezetői halálra ítélték, és felfeszítették. Pedig a hívek remélték, hogy ő hoz szabadulást Izraelnek. Már harmadnapja, hogy ez történt. Most már remény sincs, hogy valóra válhat mindaz, amit tőle vártak. Igaz, úgy látszik, mintha a dolog mégsem lenne befejezve. A galileaiak csoportjához tartozó asszonyok reggel kint jártak a sírnál, azt üresen találták, de őt magát nem látták. Ellenben angyali jelenésre hivatkoztak, amely szerint Jézus él. De az asszonyok beszéde legföljebb megzavarta őket.

Az emmauszi tanítványok a kereszt botrányával nem tudtak megbirkózni. Hogyan engedhette meg Isten, hogy egy ilyen próféta szégyenletes halált haljon? Vallási dolgokban minden zsidó elismerte a főpapok és a főtanács tekintélyét, s a maga erejéből nem tudta és nem merte volna az ószövetséget másként magyarázni, mint ahogy írástudóik értelmezték. A Messiás csak azért jöhet el, hogy győzzön és uralkodjék, nem pedig azért, hogy szenvedjen. Erre Jézus balgának nevezi őket, mert nem tudják felfogni azt, amit már a próféták megjövendöltek: van ártatlan és engesztelő szenvedés is. A názáreti Jézus halála nem okvetlenül azt jelenti, hogy Isten magára hagyta. Azután a két tanítvány tanúja volt annak, hogyan fejtette ki Jézus a szenvedéséről és feltámadásáról szóló jövendölést. Az ószövetségnek az az értelmezése döntő jelentőségű lett az apostoli igehirdetésben. Lukács később említi (24,45), hogy amikor Jézus megjelent apostolai körében, „megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat”. A párbeszéd csattanója az, hogy a „Messiásnak ezeket el kellett szenvednie, és csak úgy mehetett be dicsőségébe”. Tehát a küldetéshez hozzátartozott az engesztelő áldozat.

Emmauszhoz érve Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni. Marasztalták, hiszen már esteledett, s erre elfogadta meghívásukat. Az igehirdetés számára ez is kép volt. Jézus láthatatlanul kíséri az egyházat, érezteti is benne a hatását, de azért keresni kell, hívni kell, mert akkor még többet kapunk tőle. Ha útközben az írások olyan ismerőjének mutatta magát, illett, hogy őt kérjék meg az asztali áldás elmondására. Amikor megáldotta és megtörte a kenyeret, a kegyelmi hatás megnyitotta szemüket, és felismerték, de Jézus eltűnt előlük. Ő már csak azért jön, hogy hitet és kegyelmet közvetítsen. A kenyértörés itt nem lehetett az utolsó vacsora emlékezete. Jézus annak megünneplését az egyházra bízta, tehát maga nem akarta a szertartást megismételni. Ez a két tanítvány különben sem tartozott a tizenkettő közé, tehát ők nem is tudták, hogy mi történt a húsvéti vacsorán. De Jézus tettét figyelmeztetésnek vették: a kenyértörés, az eukarisztia ünneplése mindig hozzá fog járulni a felismeréshez és a hit növekedéséhez.

A két tanítvány csak most érti meg a magyarázatot, amit az úton az idegentől kaptak. A Messiás szenvedésével kiengesztelte a bűnt, s most dicsőségében él, tehát hatalmasabb, mint a földön volt. Visszaemlékeznek, hogy a szívük már akkor is lángolt, amikor útközben kifejtette előttük az írások értelmét. A hit, a tiszta látás, az öröm tettekre készteti őket. Azonnal visszasietnek Jeruzsálembe, hogy közöljék a nagy hírt a tanítványok csoportjával, akik valószínűleg egy szálláson laktak. A lelki átalakulás azonban ott is megtörtént. Azzal fogadják őket, hogy az „Úr” valóban feltámadt és megjelent Péternek. Csak ezután tudnak ők is beszámolni az élményeikről.

A Péter előtti megjelenés részleteit nem ismerjük. Lukács is és Pál is (1Kor 15,3) állítja, hogy az apostolok közül ő részesült először ebben a kiváltságban. A megjelenés igazolta Jézus megbocsátását, s hogy a neki adott ígéretből nem vont vissza semmit. Teljesedett az is, hogy Péter fogja majd megerősíteni testvéreit. Az emmauszi jelenés a hívők számára igazi elmélkedési téma is lett. Jézus azokhoz csatlakozik, akik keresik az igazságot, akik szeretnének eligazodni Isten útjain. Küld nekik felvilágosítást belső kegyelmével és embereken keresztül, de a teljes hitet a kinyilatkoztatásból, az Írásokból meríthetik, mert annak értelmezését rábízta az egyházra. A történet azért örökítette meg a „szív fellángolásának” kifejezését, mert tudták, hogy másokkal is megismétlődik.

-Gál Ferenc-

Évszázadok teltek el, generációk adták tovább a tanítást. Görnyedő hátak, fáradt ujjak másolták az Evangéliumok szavait, alázattal, hittel, reménnyel telten. Tanult emberek fordították le nyelvét más népek nyelvére, hogy ők is megértsék. Majd gépek nyomtatták ezer és ezer példányban. Volt idő, amikor az egyetlen, és a legbecsesebb kincs volt a háznál a Biblia. Vékony lapjait vigyázták, beleírták a születéseket és a halálokat, amik történtek a családban. Az élet fontos része volt. Manapság valljuk be, ritkán nyitjuk ki a Szentírást. Még ritkábban elmélkedünk szavain. De mégis. Ha erőt merítünk belőle, velünk is megtörténhet a csoda. A szív fellángol, és azon veszi észre magát, hogy ott ül a templom padjában és hallgatja az Evangéliumot, s hozzá a magyarázatot. Mert Jézus mellénk szegődik, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Kézen fog és elvezet áldozatáig. Amikor magunkhoz vesszük a kenyeret, felismerjük őt szívünkben, és megerősödünk hitünkben, hogy ő örökre velünk marad. Soha nem ő hagy el bennünket. Mi, gyarló emberek vagyunk azok, akik kicsiny hitűek, akik csak nézik azokat, akik szentáldozáshoz járulnak. Miben bízunk? Hogy meglátjuk a csodát? Hogy észrevesszük az arcokon a változást? Akkor esetleg bátorságot kapunk mi is? Vagy arra gondolunk, nem vagyunk rá méltók? De hiszen Jézus maga mondta, hogy a betegeket gyógyítani jött a világba. Bűneinktől, gyarlóságainktól sebzett lelkünknek épp ezért van szüksége Jézusra. Mert maga Jézus az, aki megnyitja a szemünket, általa növekedhet bennünk a hit. Az eukarisztia ünneplése őhozzá vezet, a lelki átalakulás belőle táplálkozik. Induljunk el!

-ágnes-

Május

Az imaapostolság szándéka:

Evangelizációs – Az afrikai keresztényekért, hogy a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke prófétai tanúságtételét tegyék az Irgalmas Jézust utánozva.

Hírek

Május 4. csütörtök 17:30: Ének Kör a kapolcsi Molnárházban

Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes