Itt járunk :: Hírmondó - Húsvét 3. vasárnapjaCHAT
Húsvét 3. vasárnapja

Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”

 

 

Április 10.: Húsvét 3. vasárnapja

 

A Szentmise olvasmányai:

 

  1. ApCsel 5,27b-32. 40b-41 – Az Apostolok tanúságtétele Krisztus mellett, a Szentlélek által.

 

  1. Jel 5,11-14 – János látomásában angyalok számtalan sokasága zengte: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás.”

 

  1. Jn 21,1-19 – Jézus harmadszorra jelenik meg a tanítványoknak, s ismét csodát tesz.

 

Örömhír

A feltámadt Jézussal való találkozások után a tanítványok vélhetően mind hazamentek, s megpróbálták folytatni életüket. Péter is a Genezáreti-tavon igyekezett saját mesterségét végezni, azaz újra nekifogott halászni. A többiek követhették, hiszen vele voltak. A halászat azonban nem volt túl sikeresnek mondható. Olyannyira nem, hogy egész éjszaka nem fogtak semmit. Emlékezzünk vissza, hogy hasonló jelenetről olvashattunk nem is olyan régen Lukács evangéliumában (Lk5,5) Most is megjelenik Jézus, ott áll a parton, a tanítványok azonban először nem ismerik fel. Ettől a jelenettől fogva János elbeszélése tele van jelképekkel. Ha ezeket végigkövetjük, sok fontos többlettartalomra csodálkozhatunk rá. Először is Jézus megkérdezi a tanítványokat: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs – felelték.” Üres kézzel állnak ott, hiszen még nem kapták meg küldetésük mibenlétét, még nem tudták, hogy milyen feladatra választotta ki őket konkrétan az Úr. De Jézus, aki az ’örök élet szilárd partján’ áll, aki onnan látja s irányítja egyházát, felszólítja őket, hogy vessék ki a hálót újra. S bár ekkor még mindig nem ismerték fel Jézust, mégis arról szól János, hogy hittek ennek az alaknak, kivetették a hálót, s lám az tele lett hallal. A csoda láttán a szeretett tanítvány felismeri a Mestert, s ezt a felismerését meg is osztja azonnal Péterrel. János, a szeretett tanítvány az igazi hívő jelképe. Akinek az a különleges szerep jut, hogy a jelekből mindig felismeri Isten közbelépését. Péter ezután rögtön az Úr elé siet. Mozdulatában felismerhetjük a szentáldozáshoz tett lépéseinket, ahogy mi magunk is az Úrhoz megyünk. S Jézus eközben már tüzet is rakott, azért hogy a halat megsüthesse tanítványai számára. Az ő keze nem üres, neki mindig van mit adnia számunkra. Az evangélista fontosnak tartja megjegyezni azt is, hogy a rengeteg kifogott hal súlya alatt nem szakadt el a háló. Ebben az egyház egységét véljük felfedezni, amelyben mindig maga Krisztus gondoskodik az egységről. S végül Jézus fogta a kenyeret és adott belőle a tanítványoknak, majd ugyanúgy a halból is. Ekkor már teljesen egyértelmű lesz a számukra, hogy ki van közöttük. Tetteiről, hatásáról, magához vonzó akaratáról, felismerik őt teljes bizonyossággal. Itt azonban egy igen érdekes jelenet következik. Mégpedig amikor Jézus háromszor is megkérdezi Pétert, hogy szereti-e őt? Nyilvánvalóan nem meggyőződni akar arról, hogy tényleg szereti-e őt Péter. Hiszen tudja azt. A többszöri válaszadás Péter egyre erősebb meggyőződését, egyre erősödő hitét és tanúságtételét jelképezi. Az eredeti görög szöveg nem egyforma szavakat használ a szeretni igére, melyek árnyaltan, de a hangsúlyt a szeretet mibenlétének más-más jelentőségére teszik a hangsúlyt. Szeretni sokféleképpen lehet. De harmadszorra Péter már teljes szívéből, teljes lelkéből, teljesen az Úrnak adván magát szeretettel válaszol a kérdésre. És ez az a szeretet útja, amin nekünk is járnunk kell. Péter, aki annyi csodát látott, aki háromszor mégis megtagadta Jézust, végül eljut a mindent elsöprő bizonyosságra, és elfogadja a rá bízott feladatot, s követi az Urat egészen a vértanúhalálig. Mert Isten Jézus által formálja a világot és az emberi lelkeket. Ahogy egykor Péterét, s a jelenben a miénket. Akaratában ott rejtőzik emberi gyöngeségünk felkarolása. Mert mindenki Isten gondoskodásával találja meg helyét a világban, azon belül a saját életében, a saját közösségében. Péterre Isten Jézus jó pásztor „helyettes” szerepét bízta. S a mindenkori Pápák Péter utódjai. A rájuk bízott nyájat pedig az emberek alkotják. Mi magunk. De az Istennel való kapcsolat csak akkor lehet gyümölcsöző, ha mindent a Jézus iránti szeretet működtet. A János evangéliumának végén található elbeszélés minden kétséget kizáróan tehát az egyház egyetemes küldetését, Péter elsőbbségét és Jézus akaratának megvalósulását tárja fel előttünk.

A Jézus iránti szeretetét megvalló Péter imája

Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?
Igen, Uram, te tudod, hogy én, aki a tizenkettő közül mindig először szólottam,
én, aki mindig a leghangosabb voltam,
én, aki a kemény beszéded után hűséget vallottam
- mondván: „Uram, kihez mennénk…”,
én, aki mindig meg akartalak óvni és emberi érvekkel visszatartani,
és én, akit ezért „sátánnak” neveztél,
én, Péter, szeretlek!

Legeltesd bárányaimat!”

Simon, János fia, szeretsz-e engem?”

Igen, Uram, te tudod, hogy
én, aki a végletek embere vagyok,
és azt mondtam: „Ha meg is kell veled halnom, akkor sem…”,
és én, aki mégis utána átkozódva és esküdözve háromszor megtagadtalak,
én, Péter, szeretlek!

Legeltesd juhaimat!”

Simon, János fia, szeretsz-e engem?”
Uram, szomorú vagyok, hogy már harmadszor kérded, hogy szeretlek-e.
Én, aki a tizenkettő közül a legutolsó, és a legbűnösebb vagyok,
és én, akit mégis kiválasztottál, mondván:
„Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat”,
én téged, Uram, szeretlek.
De te, aki mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.
„Legeltesd juhaimat!”
Igen, Uram legeltetem juhaid, de mutasd meg, hogyan!

Kövess engem!”

Uram, követlek! Szeretlek!

 

Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes