„Ezt a napot az Úristen adta, örvendjünk és vigadjunk rajta!”
(Tímár Ildikó: Feltámadott! - nemezkép)
„Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból!”
Március 27: Húsvétvasárnap
A Szentmise olvasmányai:
-
ApCsel 10,34a-43 – Az Apostolok azt kapták feladatul, hogy hirdessék minden népnek, hogy Krisztus feltámadt a halálból, és tanúsítsák, hogy Jézus az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt.
-
Kol 3,1-4 – Pál apostol arra hívja fel a figyelmet, hogy azt keressük, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.
-
Jn 20,1-9 – Mikor Mária Magdolna, Simon Péter és egy másik tanítvány meglátta az üres sírt végre megértették, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Örömhír
Egy valószínűleg átvirrasztott éjszaka után, Szent János leírása szerint Mária Magdolna az, aki kiment először a sírhoz, melybe Jézus testét helyezték. A hirtelen, sietősen eltemetett halottat szerette volna a megfelelő tiszteletben részesíteni. Vajon elgondolkodott-e azon, hogy hogyan fogja a sír elé hengerített követ megmozdítani? János erről nem ír, ahogy arról sem, hogy a sírnál katonai őrizet lett volna. Tanúbizonysága arról szól, hogy amikor Mária Magdolna odaért, azt látta, hogy a követ elmozdították a sírtól, s szinte kétségbeesetten azt hiszi először, hogy valakik elvitték az Urat a sírból, s ki tudja hova tették. A látvány annyira meglephette, hogy gyorsan futott is Péterhez, és egy másik tanítványhoz – akit Jézus szeretett, aki valószínűleg maga János lehetett. A megdöbbentő hír hallatára mind a két tanítvány azonnal elindult, s futott, sietett a sírhoz, hogy saját szemükkel lássák mindazt, amiről Mária Magdolna beszélt. S bár János gyorsabban futott, mint Péter, ő csak benézett a sírba, s látta az ott maradt gyolcsokat, de a sírboltba nem ment be, oda először Péter lépett be. Aki maga is, saját szemével megláthatta ekkor, hogy nincs ott Jézus teste. Látták ezt mindketten és hittek.
S megértették, amit eddig nem értettek meg.
Azt, amiről Jézus korábban beszélt saját haláláról és feltámadásáról. Jézus nincs ott, tehát él. A látás tapasztalatára támaszkodó felismerés, hogy Jézus a halál ellenére él, ráébreszti őket Isten üzenetére. Arra, hogy Isten különleges módon teremtett velük kapcsolatot, különleges mondanivalót adott tudtukra. Azt, hogy higgyünk a feltámadásban, abban, hogy Jézus ezzel örökre legyőzte a halál ismeretlen sötétségét. Ezt a hitet kívánja tőlünk.
A mélységes bánatot és gyászt, ezáltal váltotta fel az öröm és ujjongás. Jézus feltámadásában Isten valóban megmutatta önmagát, olyasmi történt, ami gyökereiben megváltoztatta a világot. A halál feletti győzelem az embert egy egészen új helyzetbe hozta. Mert meg kell értenünk, hogy a feltámadás értünk, bűneinkben levő emberekért történt. Jézus halála és feltámadása kiemelte az embert a bizonytalanságból, a haláltól való félelemből. Aki értünk feláldozta önmagát, út lett számunkra. Amelyen keresztül megismerhetjük az örök üdvösség felé vezető lehetőséget. De nekünk kell hinnünk az irgalmas Istenben, a feltámadott Krisztusban. Úgy, ahogy egykor Péternek és a másik tanítványnak. Örvendjünk, s vigadjunk együtt, hogy az ördög örökre legyőzetett, s az Úr fénye simogassa arcunkat. Az ünnep legyen valóban ünnep. Ahogy az apostol mondja: „Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai.” (Ef 5,8)
„A húsvét az egyház legősibb ünnepe, igazi nagy ünnepe, de sohasem kapta meg azt a melegséget, családiasságot, amint például a karácsony. Sőt még van egy feltűnő különbség. A karácsony ma már általános emberi fogalom lett. Olyanok is megülik a szeretet és béke ünnepét, akik egyébként messze állnak a keresztény gondolatvilágtól. A húsvét ellenben kimondottan keresztény ünnep maradt s a kereszténységen kívül nem tudnak vele mit kezdeni.(…) Nem véletlen, hogy a kereszténység Jézus feltámadásával indult meg. Történeti bizonyság ez, hogy az élet a végső értelmét csak a természetfölötti világban kaphatja meg. Az apostolok előbb Jézus feltámadásáról tanúskodtak, s csak utána fejtették ki tanítását. Ha húsvét nincs, ha Jézus nem támadt fel, akkor a tanításáról és tetteiről esetleg maradt volna néhány följegyzés, amelyet néha előkotortak volna a régi írások közül, de nem lett volna belőle vallás, emberi remény és élő egyház.
A húsvét nem esztétikai hangulatot ébreszt. Aki fest egy madonnát, annak nem kell okvetlenül hívőnek lennie. Az anya és gyermeke mindig kedves kép és könnyen kiváltja a tetsző mosolyt. Aki Jézus feltámadását akarja ábrázolni, annak éreztetni kell valamit az élet győzelméből, az isteni erőből, a szellemi értékekből és a túlvilág örök békéjéből. A húsvétnak természetfölötti üzenete van: Isten elém állt, tisztázta az élet célját és rendeltetését. Isten a názáreti Jézusban bemutatta az erények értékét, az örök igazságszolgáltatást, és főleg igazolta, hogy komolyan veszi azt az én-te kapcsolatot, amely adva van az ember személyiségével és a végleges megoldást kereső természetével. Aki a húsvétot ünnepli, az nem függetlenítheti magát az erkölcsi rendtől. Tudja, hogy feladatai nem ráaggatott terhek, hanem küldetésének kifejezői, s azokról egyszer számot fog adni. De a húsvét titka mégis több mint felhívás vagy fenyegetés. Igazolja, hogy életünkben és halálunkban az irgalmas Isten kezében vagyunk. Nemcsak azt hirdeti, hogy van örök élet, hanem azt is, hogy ez az örök élet a mi hazatalálásunk. Ott azzá válunk, amivé tettük magunkat, és aminek elnyerését Istentől reméltük. A földi élet komolysága és öröme ebből adódik. A komolyságát azért emlegetjük, mert magatartásomtól, lelkiismeretességemtől függ a cél elérése vagy elvesztése. Örömét pedig azért, mert Isten, az Atya Jézus feltámadásában nemcsak bemutatta a teljesedés lehetőségét, hanem őt magát tette meg a kegyelem forrásának. A feltámadt Krisztusban konkrét valóság lett az Atya irgalma, szeretete, segítőkészsége és gondviselése. Ő a halálában és feltámadásában egyaránt bennünket képviselt: „Vétkeinkért halált szenvedett és megigazulásunkért feltámadt” (Róm 4,25).”
– Gál Ferenc / A Húsvét Jézus közösségében -
Feltámadott! – ezt zengje ajkatok.
Értelmet ad, ha nemcsak angyalok
jó híre jő. Csodálkozó szívek,
kiknek e jel több volt, mint bárkinek
az üres sírt ámulva érik el –
Péter kiált, a szíve énekel.
Feltámadott! – Ezt zengje ajkatok!
Ezt vallom én, nemcsak az angyalok.
Feltámadott! Én hitetlen hitem!
Nehéz öröm elhinni ezt híven.
Ellene mond tudás, tapasztalat,
Nem volt ilyen soha az ég alatt.
De szemtanuk szent bizonysága szól.
Ők sem értik, Tamás felém hajol:
„Figyelj reám, hogy roskadoztam ott!
De Jézus él, sebeket hordozott.”
Feltámadott! Dobogj riadt szívem!
Feltámadott! Én Uram Istenem!
Feltámadott! – Kiáltják századok,
Értelmet ad, hogy nemcsak angyalok
Zengik e hírt: kétkedő emberek,
Csodálkozó de meggyőzött szívek!
Pál is beszél, ötszázat hoz, tanút.
Csodát jelez a damaszkuszi út.
Új életét le nem tagadhatod.
Élő Úr volt, kivel találkozott.
Nem semmi ez, de megnyílt nagy titok,
Hogy Jézus él! Jézus feltámadott!
Feltámadott! Élete győzelem!
Bűn és halál, nincs dolgotok velem!
Az elmúlás az utolsó adó,
Mert ez a test bűnös és rothadó,
De épp mint Ő, majd új életre kel,
Velünk az Úr egyszer még remekel,
Kilépünk majd, s a széttört istenarc
Ragyog… ragyog… Mert győztes volt a harc,
Melyet Urunk érettünk megvívott!
Élsz én Uram! Krisztus feltámadott!
-Fejes Ádám -
Kegyelemteljes Áldott Húsvétot Mindenkinek!
Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes
