Itt járunk :: Hírmondó - Évközi 3. vasárnapCHAT
Évközi 3. vasárnap
Útravaló

Január 22: Évközi 3. vasárnap

 

Január 24: Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító

Január 25: Szent Pál apostol megtérése, Pál fordulása

Január 26: Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Január 28: Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító

 

Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”

 

A Szentmise olvasmányai:

  1. Iz 8,23b-9,3 Izajás próféta arról jövendöl, hogy az Úr a pogány nemzetek számára is elhozza az üdvösséget, minden nép vállára nehezedő terhektől megszabadít.

  2. 1kor 1,10-13.17 – Pál apostol a Krisztusban való egységre szólít fel.

  3. Mt 4,12-23 – Jézus tanítványokat fogad maga mellé, s velük együtt járva a vidéket hirdette a mennyek országának örömhírét.

 

Elmélkedés:

Jézus nyilvános működésének kezdetén megfogalmazott, első és legfontosabb tanítása a három szinoptikus evangélium szerint:

Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” (Mt 4,17)

Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa.” (Mk 1,15)

Jézus lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton tanította őket. Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt.” (Lk 4,31-31)

Itt kezdődik. A megtéréssel, az odafordulással Isten felé. A tanítás, mely egykor elhangzott, ma is időszerű. Jézus, amikor elhagyja Názáretet, Kafarnaumba tér. Ezt Máté, hogy még nagyobb hitelességet adjon a történéseknek Ószövetségi hivatkozással is alá támasztja: „Így beteljesedett az Izajás próféta szava: Zebulon és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott.” Kafarnaum (héb. 'Nachum faluja'): határváros Galileában, a Galileai-tó mellett a Jordán torkolatánál, Fülöp és Heródes Antipász területe között. Kafarnaumban született és élt Zebedeus és Szalóme két fiukkal, Jakabbal és Jánossal. Szintén Kafarnaumban élt Simon Péter (háza a zsinagóga közelében volt) és a testvére, András. Őket szólította fel Jézus arra, hogy kövessék őt, mindenüket maguk mögött hagyva, hogy emberek halászaivá legyenek, hogy a megtérést hirdessék minden embernek. Az ott élő emberek úgy érezték, hogy Jézus tanító szavának hatalma volt. Ennek mindennél ékesebb bizonyítéka, hogy az első tanítványok mindenüket maguk mögött hagyva, rögtön követték Jézust. Nem szabad elfelejtenünk azonban azt, hogy ezt az eseményt Jézus, ördög általi megkísértése előzte meg a pusztában. Ő 40 napon keresztült állt ellen, és végül legyőzte az ördög kísértéseit. Bűntelen maradt, és tiszta lélekkel, megerősödve Isten kegyelmével kezdte hirdetni Isten országát. Ma is és mindenkor, nekünk is szólnak a hatalommal szólott szavak. Bűnbánatra, szívünk viharainak elcsendesítésére, gondolkodásunk átformálására, a kísértéseknek való ellenállásra van szükségünk. Péter és a többi tanítvány is, Jézust követését úgy élték meg, hogy folyton alakultak legbelül. Minden egyes megismert tanítással erősödtek, még akkor is, ha időnként gyengének, kétségbeesettnek érezték magukat. Valószínűleg így vagyunk ezzel magunk is. Van, hogy erősnek, magabiztosnak, megingathatatlannak érezzük hitünket, és van, hogy kétségbeesetten kérdezzük: miért, miért történik ez velem Istenem? Jézus olyan tanítást hirdetett, ami saját korában újításnak számított, de mind a mai napig a leggyönyörűbb. Olyan Istenről tanított, aki minden bűnt megbocsát, aki maga a szeretet, és ez az Isten azt akarja, hogy az ő szeretete tükröződjön minden emberben. Ezért kell küzdenünk, ezért kell alakulnunk. Hogy tiszta szívvel térhessünk Isten Országába!

 

 

 

Térjetek meg emberek!

 

Térjetek meg emberek
és szeressetek!

-hallom hangod

kemény szavát.

Szigorú, ellentmondást

nem tűrőnek képzelem.

Mintha bele akarná

égetni szívembe,

hogy örökre zengjen bennem.

 

Keresni Istent sokáig lehet.

Fönt és lent,

közel, s távol,

ezer, meg ezer

szerteágazó helyeken.

Halandó, valahová eltűnő mivoltunk

biztos tudatában kérdezni folyton:

mivégre hát az életem?

 

Az út hosszú, s az ember

oly gyenge, és erőtlen.

Ezért mondja Ő:

Gyertek hozzám, kik fáradoztok

és viselitek az élet terhét.”

Hogy, kimerülten, összetörve,

kiüresedett lélekkel,

egy leheletnyi pillanatban,

végül ismerd fel:

Isten végig ott volt benned.

Mert ő jóságos és alázatos szívű.

Hív, hogy merülj el

békésen, csendben

az Ő szeretetében.

 

De tudd, hogy nélküle

nem találsz rá.

Hallani kell hívását,

érezni szavának hatalmát.

Évszázadok

megannyi makacsságán át

minden nap minden pillanatán:

 

Térjetek meg emberek!

Nyissátok meg lelketek,

hogy örök életet nyerjetek,

és Isten dicséretét zengjétek!

 

Térjetek meg és szeressetek!

Higgyétek, hogy ott van,

valóban, ott van

Isten országa bennetek!

 

Aranyszájú Szent János püspök szentbeszédeiből

(Hom. 2 de laudibus sancti Pauli: PG 50, 477-480)

Nem volt még senki, akiben úgy megmutatkozott volna, mint Pál apostol személyében, hogy mi is az ember, milyen nemes a mi természetünk, és mekkora erények hordozójává is lehet. Mindennap nagylelkűbb lett, mindennap új erőre kapott. új kockázatokkal szembenézve újult kedvvel vállalta azokat. Erre célzott, amikor kijelentette: Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van (Fil 3,13). Amikor pedig halálát közeledni látta, arra biztatta övéit, hogy vegyenek részt az ő nagy örömében: Örüljetek hát ti is, örüljetek velem! (Fil 2,18). Amikor veszedelmek leselkednek rá, bántalmazásokat kell elviselnie, és mindenféle megaláztatás éri, megint csak ujjong, és így ír a korintusiakhoz: Kedvem telik a gyengeségben, gyalázatban, üldöztetésben (2Kor 12,10). Mindezeket a megigazulás eszközeinek tartotta, rámutatva, hogy ebből meríti a legnagyobb hasznot.

Ezért, amikor ellenségei mindenfelől szorongatják, minden támadásuk alkalom neki a győzelemre. Amikor mindenütt megkorbácsolják, bántalmazzák, szidalmazzák, ő mintegy diadalmenetnek tekinti ezt, állandóan győzelmet ünnepel, dicsőségének tartja, és szívből hálálkodik Istennek: Hála legyen Istennek, aki mindig győzelemre segít minket (2Kor 2,14). Hogy az ige hirdetéséért megszégyenítették és bántalmazták? Ezt ő jobban kereste, mint mi a megtiszteltetést. A halált pedig sóvárgóbban kívánta, mint mi az életet, a szegénységet inkább akarta, mint mi a gazdagságot, a fáradalmakat jobban kereste, mint mások a munka utáni pihenést. Semmitől sem félt, csak attól az egytől menekült, hogy megbántsa Istent. Mint ahogyan nem is vágyódott semmi másra, csak arra, hogy mindig Isten tetszésére legyen.

Mert mindent felülmúló érték gyanánt hordozta szívében a Krisztus iránti szeretetet. Ezért meg volt győződve arról, hogy ennek birtokában ő boldogabb mindenkinél, e nélkül viszont semmiféle uralkodásban, fejedelmi méltóságban sem kívánkozott részesülni. Ennek a szeretetnek birtokában viszont inkább akart volna az utolsók, sőt a börtönben levők közé tartozni, mint ennek hiányával a legfőbbek és a köztiszteletben állók között lenni.

Ha ettől a szeretettől megfosztják, az a gyötrelmek gyötrelme lett volna a számára, a pokol, az igazi büntetés, a végtelen és elviselhetetlen szenvedés.

Persze, a gyönyörűsége is ez a Krisztus-szeretet volt; ez lett számára az élet, a világ, az angyali állapot, a jelen és a jövő, a királyság, az ígéret és felmérhetetlen érték.

 

Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes