Itt járunk :: Hírmondó - Évközi 22. vasárnapCHAT
Évközi 22. vasárnap
Útravaló a hétre

ÚTRAVALÓ
II. évf. / 40. sz.

Az imaapostolság szándékai Szeptember hónapra:
Egyetemes: Hogy mindenki hozzájáruljon a közjóhoz és egy olyan társadalom építéséhez, amelynek középpontjában az emberi személy áll.
Evangelizációs: Hogy a keresztények a szentségek vétele és a Szentírásról való elmélkedés által egyre inkább tudatában legyenek evangelizációs küldetésüknek.

„Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”

 

Augusztus 28.: Évközi 22. vasárnap

A Szentmise olvasmányai:
1. Sir 3,19-21. 30-31 – Az alázattal, bölcsességgel végbevitt tettek az embert közelebb viszik Isten kegyelméhez.
2. Zsid 12,18-19. 22-24a – A zsidókhoz írt levélben ez a rész arra utal, hogy az ószövetségi áldozatok megszűntek, s ama pillanattól a mai napig szól az üzenet: „az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz” járuljunk, mert ő az üdvösségünkhöz vezető út.
3. Lk 14,1. 7-14 – Jézus is az alázatosságot hangsúlyozza, mert az alázatosság vezet Istenhez, s tanításában hozzáfűzi, hogy a jót önzetlenül, szeretetből tegyük, és ne azért mert viszonzást reménylünk. belőle.


Örömhír

A mai vasárnap mindkét olvasmánya, valamint evangéliuma egy szálra felfűzött gyöngyszemek. Olyan tanítást tárnak elénk, melyeket mindennapjainkban élünk meg, mégis arra hívnak minket, hogy ezekben a mindennapokban megélt történésekben is a Krisztus-követés radikális jeleit váltsuk életté. Az alázatosság olyan jellemvonás, mely ha az bölcsességre nyitott szívvel párosul, az örökkévalóra fordítja tekintetünket, és elvezet bennünket Istenhez. Magunk mögött hagyva a régi szokásokat, de a jót mindig szem előtt tartva, helyünket a világban megtalálva és ezzel a hellyel megbékélve, elfogadva, lelki látásmódunkat az istenire függesztve végül: megbékéljünk. A mai ember nem igazán különbözik elődeitől. Régen is, most is tudott, tud kifogásokat keresni, halogatni, az életét úgy leélni, hogy csak a jelenben és a mostban levő problémáival, örömeivel, bánataival foglalkozik. „Ebben a rohanó világban” halljuk sokszor ezt a szinte már sablonos szöveget. Mindenre ez a válaszunk. A világ nem rohan. Mi rohanunk. Pedig az idő valahol mi magunk vagyunk. Az időnket, ami megadatik nekünk, mi magunk töltjük ki. Isten megadta nekünk azt a szabadságot, hogy válasszunk. többek között abban is, hogy mivel töltjük ezt az időt. Csak földi, jelenvaló, szemmel látható, kezünkkel tapintható dolgokkal, vagy a megfoghatatlan lelkünk érzéseivel, gondolataival, ezek örök létében való hitével is. Ha szemünket az égiek felé is fordítjuk, nem csak a földi javak felé, ha lelkünket kitárjuk a nálunk magasabb rendű világ irányába, olyan bőség tárul elénk, melyet fel sem tudunk fogni. Jézus erre a bőséges lakomára hív bennünket. De azt is megmutatja, hogy erre a lakomára, a gyógyító szavakra, a szeretetre azoknak van leginkább szüksége, akik szegények, bénák, és akik bűnösök. Mert Ő gyógyítani jött. S példaadásával láttatja, hogy amikor mi magunk abban a helyzetben lehetünk, hogy már adni is tudunk, akkor ezt tegyük úgy, hogy azoknak adjunk, akik valóban rászorulnak erre, és ne várjunk érte viszonzást. Az odafordulás a másik felé, egy jó szó, egy mosoly, egy érintés, hogy meghallgatsz másokat, hogy örömben, bánatban osztozol, a döntés, hogy idődet ezekre rászánod, ezekkel Isten megterített asztalának békességét és bőségét hirdeted.
 

Augusztus 28: Szent Ágoston püspök és egyháztanító emléknapja ebben az évben ugyan elmarad, de egy rövid idézettel mégis idézzünk tőle, mert műveiben kora tévedései ellen úgy küzdött, és az igaz hitet oly bölcsen világította meg, hogy példamutató lehet napjainkban is.
Szent Ágoston püspök vallomásainak könyvéből
Ó, örök igazság! Ó, igaz szeretet!
Ó, szeretetreméltó örökkévalóság!
Ó, örök igazság! Ó, igaz szeretet! Ó, szeretetreméltó örökkévalóság! Te vagy ez, Istenem. Éjjel-nappal hozzád sóhajtozom. Midőn első ízben észrevettelek, magadhoz emeltél engem, hogy rádöbbenjek: valóban létezik, amit ismernem kellene, de ismeretére még nem vagyok alkalmas. Nagy erősen reám sugaraztál, és visszalökted gyönge pillantásomat. Szeretet és borzongás remegett végig rajtam. Ráeszméltem, hogy messze bolyongok tőled, és nem hasonlítok hozzád ezen a vidéken. Mintha a magasságból szavadat hallottam volna: „Én az erősek eledele vagyok. Növekedj, és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.”
Utat kerestem, miképpen szerezzek erőt, amely alkalmassá nevel majd arra is, hogy élvezzelek téged. És nem találtam, míg nem öleltem át az Isten és az ember közötti közvetítőt, az ember Krisztus Jézust (1Tim 2,5). Ő mindenek fölött való, örökké áldott Isten (Róm 9,5). Hívogat és szólongat bennünket: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14,6). Az eledelt, amelynek vételére még gyönge voltam, a test leplébe zárta, mert az Ige testté lett (Jn 1,14), hogy tejjel etesse csecsemőkorunkat Bölcsességed révén. Mindent általa teremtettél.
Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem, íme belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem.

 

Augusztus 29. Keresztelő Szent János vértanúsága

Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből
Jézus születésének és halálának előfutára
Az Úr születésének, igehirdetésének és halálának boldog előfutára az égiek előtt is méltón tett tanúságot küzdelméről; ahogy a Szentírás mondja: Bár az emberek szerint kínokat szenvedett, halhatatlansággal teljes mégis reménye (Bölcs 3,4). Méltán ünnepeljük mennyei születésnapját, díszes ünneppel, hoszen maga tette ünnepélyessé szenvedésével, és ékesítette fel piros vérének ragyogásával. Méltán tiszteljük emlékét lelki örvendezéssel, hiszen az Úr mellett tett tanúságot a vértanúság pecsétjével szentesítve azt.
Nem szabad ugyanis kételkednünk abban, hogy Szent János a börtönt és a bilincseket Megváltónkért vállalta. Az ő tanúságtevő előfutára volt, és érte adta életét is. Bár üldözője nem követelte tőle, hogy Krisztust megtagadja, hanem hogy hallgassa el az igazságot, ő mégis Krisztusért halt meg.
Krisztus ugyanis maga mondja: Én vagyok az igazság (Jn 14,6). Krisztusért ontotta vérét, aki az igazságért áldozta fel magát; ő, aki Krisztus születéséről, igehirdetéséről, keresztségéről előbb a saját születésével, igehirdetésével és kereszteléssel tett tanúságot, előre jelezte a szenvedését is, amikor megelőzte a szenvedésben.
Ez a kiváló és nagy férfiú a bilincsek hosszen tartó, nyomasztó terhe után földi létének végét vére ontásával pecsételte meg. Aki az égi béke szabadságának a jó hírét hirdette, azt a gonoszok bilincsbe verik; aki a világosság tanújaként jött, azt a börtön homályába zárják; őt, aki méltó volt arra, hogy maga a Világosság, Krisztus égő és világító lámpának nevezze (Jn 5,35). A saját vére kereszteli meg azt, akinek megadatott, hogy megkeresztelje a világ Megváltóját, hallja fölötte az Atya hangját, és láthassa a leszálló Szentlélek ajándékát. De nem esett nehezére, sőt könnyű és kívánatos volt számára, hogy ideig tartó kínokat szenvedjen az igazságért, mert tudta, hogy ezekért az örök boldogság jutalma vár rá.

Szeptember 3-án, 17 órakor Ének Kör a petendi Teleházban. Szeretettel várunk Minden Kedves érdeklődőt!!!

Szeptember 3-án, 17 órakor Bagi Ádám újmisés mutat be szentmisét a monostorapáti templomban. Újmisés áldással!

Kapolcs, 2016. Augusztus 28. Írta és szerkesztette: Timár Ildikó Ágnes