Itt járunk :: Hírmondó - Advent 3. vasárnapjaCHAT
Advent 3. vasárnapja
Útravaló

December 11: Advent 3. vasárnapja

 

December 12: Guadalupei Boldogságos Szűz Mária

December 13: Szent Lúcia szűz és vértanú

December 14: Keresztes Szent János áldozópap és egyháztanító


 


 

 

Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?”

 

A Szentmise olvasmányai:

  1. Iz 35,1-6a 10 – Izajás próféta a csüggedt szívűeket bátorságra buzdítja, mert a kapott prófécia szerint örökre öröm költözik a szívekbe, amikor maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon.

  2. Jak 5,7-10 – Pál apostol is arra buzdít, hogy legyünk türelmesek és állhatatosak, kitartóak a várakozásban, mert közel az Úr eljövetelének ideje.

  3. Mt 11,2-11 – Keresztelő János a börtönből küldi el tanítványait, hogy kérdezzék meg Jézustól, vajon Ő az, akinek az eljövetelére oly régóta várnak?


 

Elmélkedés:

Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?”

A fenti kérdéssel készültünk Urunk megtestesülésének nagy ünnepére az adventi időben. És milyen válaszokat kaptunk e kérdésre?

A farizeusok és az írástudók ezt mondták: Nem, ez nem az, akire mi várunk. – Ők ugyanis egy magas lovon ülő Messiásra vártak, egy nemzeti hősre, aki felszabadítja őket a római uralom alól, és újra felállítja Izrael birodalmát. De olyat, aki annyira szegényen és alázatosan, mint a názáreti Jézus, olyat, aki a keresztet és a kereszt követését prédikálja, olyat, aki visszafordulásra és áldozathozatalra szólít fel, olyat, aki végül szégyenletes módon a kereszten hal meg, ezt a Messiást egészen biztosan nem várják. Az ilyen Messiás nem illik abba a képbe, melyet ők a megígért Messiásról alkottak. Ezért nem voltak hajlandók az Urat elismerni.

Azok a mai zsidók, akik még hisznek az ószövetségi ígéretekben, még mindig olyan Messiásra várnak, aki nemzeti hős lesz, aki gazdasági felvirágzást hoz, de nem egy olyat, aki a kereszten hal meg – és nem olyat, aki az istálló jászlában születik meg. Nem, ilyen Messiásra ők sem várnak.

És mi, keresztények? Mi, keresztények is állandóan abba a veszélybe kerülünk, hogy a Megváltóról hamis képet alkotunk magunknak. Ez történt például az eretnekekkel és a szektásokkal. Ezek hamis képet alkottak maguknak Krisztusról, és az általa alapított Egyházról. Például, megbotránkoztak azon, hogy az Egyház nem angyalokra, hanem gyenge emberekre épül.

Ez ma is így van. Krisztusnak és az Egyháznak ma is olyannak kell lennie, ahogy a korszellem akarja őket látni: liberálisnak, a legjobb, ha a szót, „bűn” már nem is említi többé, a globalizációhoz alkalmazkodónak, azaz lehetőleg a többi vallás közé besorakozottnak, puszta jótékonysági intézménynek, mely valamelyest hozzájárul a szociális békéhez. Ha azonban mi Krisztust egy szociális világmegjavítóvá interpretáljuk át, akkor az többé már nem Krisztus; és ugyanígy, ha az Egyházat egy szociális intézménnyé interpretáljuk át, akkor az már többé nem a katolikus, nem a Krisztustól alapított Egyház.

Bocsánatot nyertek bűneid” (Mt 9,2), mondja az Üdvözítő a bénának. E szavak valójában csalódást jelentenek a jelenlevőknek, hiszen az emberek testi gyógyulást akarnak látni. De nem, az Üdvözítő ezt mondja: „Bocsánatot nyertek bűneid.” Ez volt a kegyelem csodája, az első, a felforgató. És a farizeusok morogtak, körülbelül így: Nézzétek, egy közönséges ember, ez akar bűnöket megbocsátani. De hiszen ezt csak Isten tudja, csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket. – És a Megváltó csak ezután gyógyítja meg a bénát testi panaszától, hogy bebizonyítsa, hogy igenis, meg tudja bocsátani a bűnöket.

Az első tehát a bűnök megszüntetése, a lelkeket az örök életre megnyerni, az embereknek az örök üdvöt hozni. Vagy nem jelent az élet többet, mint a táplálék, és a test többet, mint a ruházat, következésképpen a menny többet, mint e világ és az örök élet, mint ez a földi?

Az Úr Egyházát nem evilágra orientált humanista intézménynek alapította, hanem „az igazság oszlopának”, az örök kinyilatkoztatás-igazságok hirdetőjének, a Krisztus által a kereszten kiérdemelt kegyelmek kiosztójának, a szent szentségek kezelőjének, az örök üdvhöz és a mennyei örök boldogsághoz vezetőnek.

A modernistáknak más elképzelésük van az Egyházról. Nem az történik velük is, mint annak idején a farizeusokkal, hogy elvetik a Messiást? Hogy nem ismerik fel, mert egészen más képet festettek maguknak Krisztusról és az Ő Egyházáról?”

Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?”
Igen, mi megtaláltuk a Messiást.

„Dominus est – Ő az Úr.”

P. Klaus Wilhelm karácsonyi levele a salzburgi hívekhez


 

Örüljetek az Úrban szüntelen! Karácsonyra készülve szeretnénk már most megtapasztalni az örömet. A készülődés örömét, az örömszerzés örömét. Boldog az, aki tud örülni, boldog az, aki meglátja a másikban a jót, boldog az, aki a kicsit szépet, a kicsi örömet is észre tudja venni. Örömre hív ma bennünket Jézus, adventi örömre, a készülődés örömére.

 

Pilinszky János: A várakozás szentsége

 

Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.

Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három - múlt, jelen és jövő - látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.

A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódásról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek - megszületvén Betlehemben - maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.

Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.”

Íme, jön a te királyod, igaz és szabadító Ő'.
(Zak 9, 9)

Köszönöm Neked, Uram Jézus Krisztus, hogy e világba jöttél, hogy segítsd az embert és megmutasd a helyes utat. Bocsásd meg, ha elfeledkeztem róla, hogy eljöveteled valóban oly döntő. Űzz el minden kételkedést és önts ádventi gondolatokat szívembe. Engedd megtapasztalnom, hogy Te ma is újra hozzánk jössz. Tarts éber készenlétben, hogy örömmel fogadjalak. Költözz be országunkba, házunkba, közösségünkbe és szívünkbe.

Hírek

December 16 péntek: 18.00 órakor Ének Kör próba Vigántpetenden, a templomban!

Taliándörögdön, december 17-én, szombaton, 18.00 órakor szeretettel várnak Mindenkit az Adventi Gyertyagyújtásra! 

 

Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes